Tűz van – kicsit többet a tűzlégzésről
A tűzlégzés az első pillanatban könnyedén megy. Mintha ezt gyakoroltam volna minden egyes nap. Szimplán csak örülök neki. még ezt sem kellett volna – érzem – hiszen elveszett. Úgy, mintha soha nem tudhattam volna magaménak. „Miért is gondoltam, hogy sikerül megtartanom az érzést?” Több volt ez annál, mint megtartás. Egyszerre volt bizonyosság és erő. Kitartás. Ez most egy mantra, mindig elmondom magamnak közben. A jó az, amikor már erről elfeledkezek. Csupán egy percecske volt, míg enyém volt, aztán hosszú percek, míg harcoltam érte újra. Egyszerre szerettem és utáltam az érzést. Azt mondják, 21 nap, míg az új szokás felépül. Gyakorlok.
Végtére is lélegezni mindig kell. A jógaórákon meg különösen figyelünk a légzésre.
Tűz a hasban – hasi légzés energetizáló hatása
Ezt kell tenned, ha erőtlen vagy. Ha nincs kedved élni. Ha felidegesítenek, és leginkább nagyon-nagyon csúnyát tennél. Vagy ha nagyon fáradt vagy, ami hasonlatos az első sorban leírtakhoz. Tűzlégzés. Ja, hogy mondtam már? Bizonyára. A tűzlégzés – mint már annyiszor, és mondtam, de elmondom megint, mert nincs már kiírva a BlogKapuban, hogy csak időrendben lehet olvasni – alapja a kundalini jógának. A kundalini energiát, de ha egészen informális akarok lenni, akkor csupán azt az energiát, ami olyan nagyon tud hiányozni, amikor nincs, a légzés, és ezen belül a tűzlégzés aktivizálja számunkra. Ha nekem szükséges hozzá mantra, akkor azt mondom : „csináld tovább”. Ez segít abban, hogy még egy kicsit pihegjek. Nagyon pihegjek. Magyarán gyorsan és egyenletesen ki és be lélegezzek a hasba. Ez a hasi mozgás és a levegő egysége adja az energiát. Bele a hasba. Pontosabban a has mögött a harmadik csakra területére. Én már akkor is teszem, ha nem jógázom. Mondjuk jó kis erőnléti edzés, ha felfele a lépcsőn, minden egyes lépcsőfoknál kettőt lélegzek. 3-4 emelet könnyen megvan. Természetesen kundalini jógaórán nem ez a mantra, és nem így végezzük.
Energia tehát már van, a következő lépés az lesz, hogy megőrizzük, és „felfelé” toljuk a gerinc mellett. Nos, ez a legérdekesebb rész, ugyanakkor csak semmi kapkodás. Nem akarunk túl sok energiát a fejünkbe, ugye? Félretéve a tréfát, azok a bizonyos rossz hatások, ha vannak, azok a megnövekedett energia „nem megfelelő” felhasználásától lettek. Mint amikor valaki épp megtanult motorozni, és rögtön Yamaha kétezer köbcis vadállatot adna alá a papája. Gondos papa nem tesz olyat. Meg gondos gyerek sem. Egy kis energia-tűzlégzés kapcsolati cikkecske itt, két bekezdést beidézek belőle: „A legnagyobb energia mennyiséget az ember a légzésen keresztül kapja, ezért minden, ami zavarja a légzést, befolyásolja az energia mennyiségét. Az ember könnyen, gyorsan és biztonságosan tudja emelni energiaszintjét légzéssel. Amikor érezzük az erőt, nagyobb lesz az önbizalmunk és nyugodtabbak leszünk. Ez azt jelenti, hogy légzés útján sikerül energiával feltölteni a test minden sejtjét. Belégzéskor a hasizmok elernyesztésével hasunk kinyomul, hogy helyet biztosítsunk a lefelé mozgó és ezáltal a tüdő alsó részének a térfogatát növelő rekeszizomnak. A hasi légzés közben a mellkas és a vállak mozdulatlanok. A hasi légzésnél kilégzéskor a hasizmok erőteljes összehúzásával a hasfalat behúzzuk. Ezáltal növeljük a hasüregi nyomást A rekeszizom ellazulva felemelkedik, miáltal a tüdő térfogata hosszirányban csökken és a tüdő alsó részéből a levegő kipréselődik – kilélegezzük. Ezt nagyon fontos begyakorolni.”
Akkor tehát energiaszint emel, tűz a hasba, és kész tűz rajt :-)))
Szólt a szamár – az vagy, amit belélegzel
Az vagy, amit megeszel – szólt a szamár. Valahogy ez jutott eszembe, míg tűzlélegeztem. Az vagy, amit belégzel. Bár én ezt tagadnám, lélegeztem én már be sokfajta levegőt, és nem ettől lettem jobb vagy rosszabb. Viszont a légzés minősége, az, hogy meddig, hová, hogyan, az, hogy mennyire sikerül közben lazítani, és végül mennyire sikerül általa a gondolatokat kitisztítani, egyhegyűvé, tisztává, élessé tenni, az már bizonyosan szól rólunk. Valahogy így: ahogy lélegzel, az vagy. Ahogy lélegzel, az meghatározza a lelkiállapotodat, és az megadja, hogy mennyire vagy képes a tiszta, józan ítélőképpességedet, a tiszta gondolataidat kifejezni. Akár ászánákhoz, gyakorláshoz, jógaórához kötve, akár nem. Már egy nagy és mély lélegzet is segít vészhelyzetben, hogyne segítene egy jó légzőgyakorlat! De a legjobb az, amit én hiszek, és eszerint élek: a légzőgyakorlatok segítségével olyannyira tisztán sikerül gondolkodnom, hogy a vészes, veszélyes helyzetek nagy részét meg sem kell élnem. Mert el tudom kerülni. Ui: azért még mindig könnyebb tűzlélegeznem, ha valami mást, mondjuk ászanát is kivitelezek közben. Szamár tudja… Mert ő bizonyosan…
Vissza a kundalini jóga főoldalára