Yogi Bhajan a titoktörő Ez a legfontosabb vele kapcsolatban, Yogi Bhajan ugyanis nem volt az első, aki jógát tanult és tanított, nem volt az egyetlen, aki élete korai szakaszában Kundalini Yoga mestere lett, de ő volt az, aki ezt elérhetővé
Prána és kundalini – ez is felfogható energiának
A kundalini energia is energia Mint tudjuk régről, fizikai tanulmányainkból, minden anyag voltaképpen energia. A kundalini erő is energia. Ezt ugyan felfogni nem tudjuk, de néha képesek vagyunk e nélkül is elhinni. Ha zenét hallgatunk és közben van időnk és kedvünk
Veszélyes is lehet a kundalini energia
A gyakorlat hatása a kundalini energia megtartására Kimondottan fontos egy ilyen energiájú közegben. Olyan ez, mint egy szilaj ló – ha meg akarod ülni, ha érezni akarod, ahogy vágtat, igencsak észnél kell lenned, és a gyakorlás sem árt. Olyan a
Természetben máshogy érzed a kundalini energiát
Ezzel a kifejezéssel lehet vitatkozni, én rögtön meg is teszem: maga a kundalini, az energia nem más a természetben. Persze, minden embernek más és más, persze, máshogyan érezzük magunkat a természetben, mint egy teremben, vagy a lakásunkban, de amikor a
Kundalini, mint Isteni energia
Isten bennem van… Legyen az életnek hála! Tudom, kissé fellengzős, de ha az Istent magamba képzelem el, akkor akár azt mondhatom, hogy az Isten bennem az az energia, amit Kundalini energiának tartunk. Keresztcsonti energia A Keresztcsont Sacrum névre hallgat, vagyis
Miért volt titkosított a Kundalini?
Az egyik, oka a kundalini jóga és kundalini életmód titkosságának, hogy nem értették meg. A másik, mint minden tudomány ma is, belterjes, és szerette volna a kiváltságokat magának megtartani. A világ azonban változik. Nem támogatja – ezt most össznépi tudatosság
Kundalini energia – kígyó a testünkben
Ez az energia mindenkiben megvan, a kérdés csak az, hogy hozzáférsz-e. Ez az energia mindenkiben megvan, a kérdés csak az, hogy hozzáférsz-e. Persze. Mindenképpen. Ahogy Shri Mataji a videón elmondja, meditáción keresztül tapasztalta meg először. Én is így voltam ezzel
Bevezető a kundalini energiába és a kundalini jógába
A kundalini jóga fiatalít, új életet ad, vitalizál. A jóga amúgy általában is jó érzetet, okoz, csak a kundalini jóga a testtudatosság mellé még életkedvet is ad. Ennyi jó már nem is lehet igaz! HA én ezt olvasom először, nem